27.rész

Mikor leszálltunk a gépről haza felé vettük az irányt. Apa tuti, hogy ott marad New York-ba. Ezért mi beköltözünk abba a lakásba. Beléptünk az ajtón aztán pedig kipakoltuk a bőröndjeinket.
-Nem bántad meg, hogy haza jöttél?-nézett mélyen a szemembe Mike.
-Egyáltalán nem! Mivel apa tuti szét szedett volna minket!-néztem a szemeibe.
-A szerelmünk mindent legyőz!-csókolt meg.
Nagyon remélem, hogy igaz amit mondott. Remélem van ilyen erős a mi kapcsolatunk. De mi már túl sok mindenen mentünk keresztül. Így már tudjuk, hogy mennyit bír a kapcsolatunk. Levegő hiány miatt elváltak az ajkaink. Nem sokára megszólalt a csengő. Mike oda ment és kinyitotta az ajtót.
-Csá haver!-pacsizott le egy sráccal.
Utána jött be még 3 srác. Azt se tudtam, hogy kik ők.
-Emily ők itt a barátaim! Ő Luke!-mutatott a szőke magas srácra.-Ő Calum!-mutatott az ázsiai srácra akivel a buliba smároltam.-Ő pedig Ashton!-mutatott az idősebbik srácra.
-Sziasztok!-mosolyodtam el.
-Mi már találkoztunk sőt még smároltunk is!-kacsintott rám Cal.
-Mi van?-értetlenkedett Mike.
-A szilveszteri buliba amikor te megfektettél egy csajt én benyomtam egy pohár vodkát és az eléggé hatott mert le smároltam a haverodat!-mondtam egy szuszra.
-Oké! Ezt még megbeszéljük!-szórt szikrákat a szemével.
A srácok tök jó fejek sőt még eléggé hülyék is.

26.rész

Jó 2 óra múlva landolt is a gépünk. Végre újra Sydney-ben lehettünk. A mi hazánkban. Megnéztem a telefonom mert egész úton rezgett. Apától volt 10 nem fogadott hívásom. Nem nagyon törődtem vele.
-Kinek hiányoztál?-lépett mellém Mike.
-Szerinted?-néztem rá.
-Apukád!-vágta rá.
-Talált!-csókoltam meg.
Most már tényleg csak ő számít nekem. Jó az apám is számít mivel mégis csak az apukám. Nem sokára újra rezgett a telefonom.
-Haló?-szóltam bele a készülékbe.
-Szia kincsem!-köszönt apa.
-Szia!-köszöntem kicsit sem kedvesen.
-Hol vagytok?-kérdezte aggódva.
-Sydney-ben!-mondtam lazán.
Ekkor apu bontotta a vonalat. Fogalmam sincs, hogy miért. Jó lehet, hogy kicsit túl mentünk a határon azzal, hogy vissza utaztunk. De akkor is mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Apa ebbe nem szólhat bele. Igaz, hogy én vagyok az egyetlen lánya akit egyedül nevelt, de már felnőttem.

25.rész

Oda mentem a sráchoz és apához. Elhúztam onnan apát és elmagyaráztam neki mindent. Ami nekem fontos az életemben. És nem szeretném elveszíteni.
-Figyelj apa! Nem szeretnék vitatkozni, de ha azzal a sráccal azt tervelted ki, hogy szétválassz engem és Mike-ot akkor én itt olyan patáliát lerendezek, hogy olyat még nem láttál!-néztem mélyen a szemébe.
-Kislányom én csak a legjobbat szeretném neked! Nem illik hozzád ez a Michael gyerek!-nézett rám.
-De jó, hogy te mindent tudsz!-vágtam oda flegmán.
Aztán pedig kimentem az őrsről. Mike pedig utánam jött. Azt hittem, hogy már jól lehagytam amikor megfogta a csuklóm és maga felé fordított.
-Mi a baj?-nézett mélyen a szemembe.
-Az, hogy apa el akar minket választani!-bújtam hozzá.
Mike nyugtatóan simogatta a hátam. Na és az a srác ezt csinálná? Biztos, hogy nem. Mert az a srác sokkal rosszabb mint Mike. Sőt még ronda is. Mike legalább helyes és még kedves is. Meg szeret is. Mike összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk a lakásunk felé. Össze pakoltuk a cuccainkat és elmentünk a reptérre. Ott felszálltunk a Sydney-i járatra. Leültünk a helyünkre és kezdetét vette a mi közös életünk.