26.rész

Jó 2 óra múlva landolt is a gépünk. Végre újra Sydney-ben lehettünk. A mi hazánkban. Megnéztem a telefonom mert egész úton rezgett. Apától volt 10 nem fogadott hívásom. Nem nagyon törődtem vele.
-Kinek hiányoztál?-lépett mellém Mike.
-Szerinted?-néztem rá.
-Apukád!-vágta rá.
-Talált!-csókoltam meg.
Most már tényleg csak ő számít nekem. Jó az apám is számít mivel mégis csak az apukám. Nem sokára újra rezgett a telefonom.
-Haló?-szóltam bele a készülékbe.
-Szia kincsem!-köszönt apa.
-Szia!-köszöntem kicsit sem kedvesen.
-Hol vagytok?-kérdezte aggódva.
-Sydney-ben!-mondtam lazán.
Ekkor apu bontotta a vonalat. Fogalmam sincs, hogy miért. Jó lehet, hogy kicsit túl mentünk a határon azzal, hogy vissza utaztunk. De akkor is mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Apa ebbe nem szólhat bele. Igaz, hogy én vagyok az egyetlen lánya akit egyedül nevelt, de már felnőttem.